#Ivan Lalic

[shisasan]

𝙸𝚟𝚊𝚗 𝚅. 𝙻𝚊𝚕𝚒𝚌́

[bleuematinee]

ARGONAUTI-IVAN V. LALIĆ

More nas je trpelo, zabavljeno večnošću

U sebi; i tako smo plovili, od obale

Do obale, danima, noćima, godinama.

Najlepše obale, naravno, nismo dodirnuli.

Samo je vetar nosio iskidana vlakna

Mirisa ogromnih voćnjaka na kraju sveta,

Izvan pravca plovidbe; ali smo upoznali

Ljubav i smrt, i nešto malo smisla,

Tvrda zrnca zlata u pesku sećanja;

Da, i ponos pustolovine, uprljan krvlju

I opran čistim vetrovima, ispod zvezda

U koje smo nevešto ispisali naša imena.

Na kraju smo se vratili odakle smo i pošli;

Posada se rasula kao ogrlica; pukla je

Nit naše sudbine. Kapetan smrskan pramcem broda.

More je ostalo isto. Sve je ostalo isto.

Brod rascvetanih rebara trune na polaznoj obali.

Ali malo ko zna tajnu:

nije važan svršetak,

Važna je samo plovidba.

[slejmshow]

Ő itt Ivan Lalic, Belgrádban élő szerb ember, a Mikser House vezetője.

Ez önmagában tök nagy szó és borzasztóan izgalmas dolog - nem csak azért, mert a Mikser például a Guardian szerint a világ top 10 legjobb indusztriál tereinek egyike, és még csak nem is azért, mert épp most szombaton majd Ana Popovic fog ott fellépni (akit ha nem ismernél, akkor pl. csekkold ezt a videót róla).

Hanem azért, mert a Mikser a Balkán, sőt Kelet-Euróa egyik legeredetibb kulturális-közösségi tere - és amikor azt írom, hogy közösségi, akkor nem arra gondolok, hogy van nyugdíjas vagy éppen diákkedvezmény. A Mikser House a legfontosabb találkozóhelye

a művészeti egyetemeknek, ahol design workshopokat és vásárokat tartanak

a helyi queer közösségnek, akik itt tudnak a legnagyobb biztonságban bulizni és találkozni

a városi középiskolásoknak, akik itt különböző művészeti foglalkozásokon vehetnek részt

a környék lakóinak, akik amellett, hogy kedvezményesen látogathatják a helyet, használhatják annak terét a különböző találkozóikhoz/rendezvényeikhez

és így tovább.

De Ivanban nem ez az igazán érdekes.

A fenti épület nagyjából 100 méterre található a Miksertől.

Az épület átmeneti szállás, közösségi tér, egészségügyi ellátó és információs központ, melegedő és étkező komplexum menekültek számára.

Belgrád közepén.

Ivan és másfél tucat barátja, amikor tavaly nyáron tetőzött a menekültválság, nem bírta elviselni, hogy nincs sem önkormányzati, sem állami válasz a menekültek ezreinek szenvedéseire.

Ezért megnyitották a fenti helyet - aminek a neve kábé úgy fordítható le, hogy “Mikser-szolidaritás”.

Itt ma napi szinten 300-400 körüli menekült ember számára biztosítanak alapvető szolgáltatásokat - ezekben a napokban például abban segítik őket, hogy ne fagyjanak meg.

Az eltelt másfél év alatt mint 1600 önkéntessel dolgoztak együtt a világ minden tájáról.

Meg kellett küzdeniük az állammal, a helyi önkormányzattal, és a környéken lakókkal is.

Egyik sem volt könnyű harc.

Ez a második helyük - az elsőt a hatósági basztatások miatt fel kellett számolniuk.

De az új helyükön el tudták fogadtatni mindenkivel, hogy a menekülteknek elsősorban ellátás kell - ennek biztosítása pedig mindenki elemi érdeke.

Így ma már a legmorcosabb lakók sem szívóznak velük - sőt, megértették és elfogadták, hogy a közösség is akkor lehet biztonságban, ha a szükséget szenvedőknek biztosítják azt az ellátást, amivel a minimális boldogulásuk garantálva van.  

A szálláson nem fotóztam le az embereket, de például ez a mosókonyhájuk, ahol felbálázva állnak azok a ruhák, amelyeket begyűjtenek majd kimosva adnak tovább a menekültek számára.

Ezt Belgrádban, a lesajnált, és kultúrfölényből megvetett és lenézett “balkánon” meg lehet csinálni.

Ivan egyébként a délszláv háborúban a Vöröskeresztnél szolgált, és egy bombatalálat során szétroncsolódott az arcának egy része, és az egyik lába is súlyosan megsérült - egy muszlim férfi mentette ki a repeszek és a kocsija maradékának roncsai közül. Utána drámaíróként dolgozott, részt vett Belgrádban a Milosevic utáni korszak anti-korrupciós civil mozgalmában, és 6 éve vágott bele a Mikserbe. 

Most Szarajevóba terjeszkedik, és erős nosztalgiával gondol Titóra.

[martyncrucefix]

How to Answer the Poetic Influence Question #2

With my new collection just out from Seren Books, I’m happy to have a number of promotional events and readings coming up over the next couple of months. As I discussed in an earlier blog, though I love the business of giving a reading, there’s often a moment that arises that I’m always uneasy about. It’s the question of influence. In that previous blog I followed through, chronologically, those…

[asweetjane]

Pesnik Ivan V. Lalić napisao je deset soneta svojoj nerođenoj kćeri. Izgleda da ću tako i ja.

[sazzafraz]

in marginally happier news while i’m jazzed out looking at sidetables i unearthed both copies i have of ivan v. lalic last quarter thus to be written out for other people

[freewhispersmaker]

What are five language techniques that are used in the poem Of Eurydice by Ivan...

What are five language techniques that are used in the poem Of Eurydice by Ivan…

What are five language techniques that are used in the poem “Of Eurydice” by Ivan Lalic?

CLICK HERE TO ORDER A 100% ORIGINAL PAPER FROM AcademicWritersBay.com

[snakeandthepomegranatepoetry]

We linger awhile in this silence, waiting perhaps the pure wrath which, being in us already, is not coming. It is like fire in the salt-blood of the sea, the wild seed in the red dust which I spit into like an Indian and knead into the god, into this wild rose, and this dream of a white-hot bee with a sterile, diamond sting. In this silence of the beach these echoes bead out like sweat, these images where blossoms of foam tremble along the littered shore, a dream on the lashes of the sea heavy with salt for all our wounds: Here the bones of a bird still charmed in the symmetry of flight; there some empty cans, their surface a garden of rust roses like a frail handkerchief stained with blood wiped from a face-- a scattering of signs and our voices mixed like blood, like the smells of lovers, like history-- angry words, emerging like the stars on the right, in the expected place.

Marina II by Ivan V. Lalić

[voluminoznisalvatore]

Prostori nade

PROSTORI NADE Imam iskustva sa prostorima nade, Sa prostorima odmerene milosti. Iskustva S tim predelima koji iznenada čvrsnu U bilo koji oblik: u vrt sa jorgovanom, Ulicu u Firenci, jutarnju sobu, more Premazano srebrom pred oluju, ili U noć bez zvezda kada svetli samo Knjiga na stolu. Prostori nade U vremenu su, i nepovezani U sistem čuda ili u jedinstvo; Naprosto, oni postoje. U Kanfanaru na primer, Na železničkoj stanici; vetar u divljoj lozi Pre četvrt veka: jedan prostor nade. Drugi, postavljen negde u budućnost Već razara prazninu oko sebe, Nejasan ali stvaran. Verovatan. U prostorima nade raste svetlost, Besplatno, i glasovi su jasniji, Smrt ima lepu senku, jorgovan cveta kasnije, Ali ga zato gledaš kao da cveta prvi put.

Ivan Lalić

[thewoodenmonk]

This is the wall, Melisa, the garden is beyond the wall. The bees that buzz in it are your body. There's no gate. Birds sprout in the sky. They wear their red color of death and alight on the forehead To peck the true dream that sleeps beyond sight. My dream is bread, Melisa. You are the rose in that bread. The bread is beyond the wall where the bees buzz. I see red birds on the foreheads of passers-by, Who know nothing while they fill their bowls With simple grub of the living, for the appearance is stronger. This is the wall, Melisa, untouched by the violence of a cry Which I stabbed like a knife between two stones. The knife has broken, the bird flies around my shoulders And the wall of your garden, Melisa, is the wall of weeping.

Ivan Lalic "Wall" (from Melisa Sonnets, tr by Charles Simic)

[asweetjane]

2  Tvoja nenapisana pisma ištu odgovor; Ta pisma nepročitana, naučena napamet U treznoj groznici iščekivanja, U fugi nekog putovanja, ili U nesanici, gorkoj i svetloj od tvog daha I snega na prozoru sobe;                                        jesi li zaboravila Poštanski broj? Udahnuo sam ga, nečitko                                                         možda, U muziku koju voliš; upisano na margin Stranice jedne knjige koju se bojiš da čitaš Noću, kad istina njena svetli kao fosfor Između crnih slova.                                     Odgovaram ti: ništa Ne rastvara taj otrovni lepak godina Što vezuje nadu za prostor, a vreme Za vernost prostorima nade.                                          A nesreća – Ona je samo sestra neke odsutne mudrosti, Senka previđenog poraza, možda; Taj smisao mi izmiče, kao smisao muzike, Koja je, ipak, matematika, a ja računam Tek sa dva ili tri zlatna broja Izvedena iz tvog imena. Tako smo Oboje, možda, u gubitku.                                 Ipak, Ništa ne može nas da zameni U ovom rasporedu posledica Upisanom božjom utrnulom rukom U amneziju zvezda, u kratko sećanja mastila Koje se suši, U tvoja pisma, ona nenapisana.

ciklus “Pet pisama”, zbirka pesama “Strasna mera”, Ivan V. Lalić

[asweetjane]

... Smešiš se, Serenissima, I kažeš: jesi li kada razmišljao o smrti U Veneciji? Tamo ima ostrvo i groblje Gde počiva drugi jedan pesnik, koji je rekao: Šta istinski voliš traje,                                                 ostalo je šljaka. Gledaj me kao šljaku, ali me pamti Kao plamen, samo kao plamen.

Ivan V. Lalić, deo pesme “Acqua alta”, zbirka “Strasna mera”

[asweetjane]

LJUBAV Već godinama učim tvoje crte, u koje dani Utiskuju svoje male vatre; godinama pamtim Njihovu svetlucavu neponovljivost, i rešetkastu lakoću Tvojih pokreta, iza providnih zavesa popodneva; Tako te više ne prepoznajem izvan pamćenja Koje te predaje meni, i tako sve teže krotim Struju vremena što ne prođe kroz tebe, kroz blagi metal Tvoje krvi;                                            ako se menjaš, menjam se sigurno i ja, I s nama taj svet sagrađen oko jednog trenutka Kao plod oko koštice, satkan od nestvarnog mesa Što ima ukus munje, ukus prašine, ukus godina, Ukus snega rastopljenog na plamenu tvoje kože, Već godinama znam da nestajemo zajedno; Ti progorena zvezdom moga sećanja, izvan koje Sve manje te ima, ja lepo rasturen u tebi, U svim popodnevima, u svim sobama, u svim danima, U svemu što puni te polako, kao pesak Postelju reke;              i taj naš trenutak Traje duže od tuđe smrti.

Ivan V. Lalić, zbirka “Vreme, vatre, vrtovi”

[asweetjane]

5 Da li osećaš ovo ubrzanje: To prostori se sabiru u nama Ko med u saće; daljine se tanje Kao folija: iza nje je tama I vrv od zvezda neznanih, postanje Nesagledanog, crno usijanje – A s ove strane stanjene folije Pozno proleće. I magnolije. 6 U disanje si moje upevana Ko molitva u obred. Tobom dišem. U rukopisu mom si upisana Između svakog slova koje pišem. Izuzi sebe iz bilo kog dana, I ja ću biti izvesnosti lišen – A to su dani koje i ne brojim, Jer ne znam da li u njima postojim. 7 Jednom, kad dugo bila si na putu Po nekom podneblju što nije tvoje, A nisam znao pravac ni maršrutu, Ni šta ti na tom putu pisano je, Kada pod an bi stao u minute, Kad morao sam da volim za dvoje, Uvežbao sam vrhovnu veštinu: Strpljenje. Neki u toj vežbi ginu. 8 Linije sveta vidljivog i inog Svetlucaju mi u tvojoj auri; U svetu izvan tebe ja sam inok U isposnici, leptir u čauri. U jednačini sveta mi smo binom: To nije reko Petrarka Lauri, No matrica je ista. Isti pokret. Govor duše sa dušom, kako reče Sokrat. 9 Mi smo dve žiže u jednoj elipsi Što nepoznatom telu je putanja; Je li to zvezda? Il svetlost što misli Svoju težinu tokom putovanja? Mi smo dve žiže u jednoj elipsi Zbližene tačnom merom odstojanja Koje u svemu odgovara crti Što spaja žiže ljubavi i smrti. 10 Kad noću dišeš pored uzglavlja mi Ja slušam spori pokret zodijaka nad ravnim krovom, glasove u tami Što boji prostor između dva znaka; Najbliži svetu onda kad smo sami, Kad duša sveta šapuće iz mraka, Učimo mudrost druženja s tišinom – I ljubav naša stari kao vino.

Ivan V. Lalić, deo pesme “Strambotto”, zbirka “Pismo”

[asweetjane]

3 Jedno si leto bila preobražena U svoj lik, kako ga ja ponekad vidim U ogledalu, kad mudro stanem u senku Iza tvog ramena: možda tvoj pravi lik, Najednom stvaran, opipljiv i zreo Da cveta, kao agava. Svaki tvoj pokret bio je Nemiran crtež svetlosti u vazduhu Gustom i srećnom od avgusta. Svaki moj dodir Ostavio bi zlatan trag na tvojoj koži, Inače slanoj pod jezikom,                                                kojim sam umeo samo Da izmucam: volim. Kakvo leto! (Na fotografijama kao i svako drugo: Fosili svetlosti nas varaju, nepouzdani, Kada u prisećanju otkrivamo slojeve Godina, godina, i tražimo im smisao Već pomeren u neko novo iščekivanje.)                                                  Ili sam možda Sve to izmislio? Ne verujem, postoje Dokazi: ožiljci neke uporne nade Što još zabole na dodir tvoga glasa, Otisci tvojih prstiju na gleđi Vrta iz kojeg još vetri vino Nedopijeno u konobi, ovoga leta Kada si bila preobražena u blagoslov, U svoje obično čudo. Živimo vreme usitnjenih čuda I zaboravne mudrosti. Pamtiš li to leto?

Ivan V. Lalić, “Pet pisama”, zbirka “Strasna mera”

[asweetjane]

TAJNA HLEBOVA Hoću da tvoja tajna postane moja, Melisa, Za ljubav one vrste sreće koja je tvoja; U meni se raspadaju gradovi bez letopisa, U meni žive prazne kuće bez kućnog broja, I jedan crni mesec koji pušta korenje Kroz žilave slojeve nasleđenog straha, I jedan rogati ponos, riđodlako borenje, Što besmisleno bode najuži krajolik daha; A tvoja tajna, Melisa, tako je sjajna i zvučna Da bregovi zadrhte kada pomislim na nju, Tajna lepa i zrela i nesumnjivo ključna U ovom krugu što ga međe zubata mora, Uvod je, možda, lepše legende o postanju I kvasac ogromnih žutih hlebova bez kora.

Ivan V. Lalić, “Melisa (poema)”, zbirka “Vreme, vatre, vrtovi”